2016. január 1., péntek

Köröm ápolás - Moyra lakkjaim

Sziasztok!
{Boldog Új Évet Kívánok}
Végre eljött az év legelső posztja, ami nem más, mint egy körömlakkos poszt, és azt hiszem, hogy ilyen még nem volt a blog életében.
Mivel szilveszterre úgy gondoltam, hogy kipróbálom a fekete körömlakkomat ami ott porosodik. Szerintem még Októberben vettük az őszi szünetben. Igazából már rég akartam egy Moyra fekete lakkot, mert szülinapomra egy lilát kaptam és nagyon megtetszett. Úgy voltam vele, hogy fekete úgy sincs, szóval vettem egyet.


Ez egy Fekete Moyra lakk (már említettem párszor), a 6-os árnyalatban. (A képen a telefonomnak a rózsaszín tokja tükröződik rajta)
Nagyon szépen fed, még egy rétegben is, de a biztonság kedvéért én két rétegben használtam, mert nálam nagyon gyorsan kopnak a körömlakkok.
Nagyon szép fényes, még fedőlakk nélkül is.
A szilveszter kedvéért megbolondítottam a gyűrűs ujjamat egy lepkével.


A másik egy lila köröm lakk, a 30-as árnyalatban.
Szerintem a kép is jól átadja, hogy milyen színe van. Nekem nagyon tetszik. Azért is, mert a kedvenc színem a lila.
Ezt a körömlakkot a legjobb barátnőmtől kaptam, Ágikától, aki egyben a sógornőm is.
Ez a lakk is tökéletes egy rétegben. Most csak egy ilyen képet tudtam készíteni, de amint lekopott ez, kifestem ilyenre, és felteszem!


Igazából a Moyra lakkokat csak ajánlani tudom, mert eddig ez a kedvenc körömlakk márkám.


Ha tetszett ez a poszt, és szeretnétek még ilyeneket, akkor írjátok meg kommentben!
És további kellemes délutánt!
Sziasztok!

Fanni

2015. december 30., szerda

VIGYÁZZ! KÉSZ! POSZTOLJ! - Ilyen volt 2015! - Búcsú az évtől!

Sziasztok!
Itt az év leges legutolsó VKP-ja, és a legutolsó posztja. Amikor májusban elkezdtem a blogot nem tudtam, hogy fogom kibírni. Az volt a célom, hogy eljussak év végéig, és meglátjuk, hogy utána mi lesz. Voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy "nem fog menni!", de én nem adtam fel. Hű voltam az elképzeléseimhez. Sok design-t  is át éltünk együtt. Volt minden féle: rózsaszín, kék, narancssárga... stb., de ez a lila tetszett meg legjobban, ami egy ideig így is marad.



Tudom, hogy ezen kívül csak egy VKP volt, de egyszerűen nem éreztem azt, hogy jól írnák. Azt éreztem, hogy semmi értelme írni, ha nem nézik meg. Igen, eléggé kislányos duma, de még én is kislánynak számítok. Azt gondoltam, hogy a VKP egy új világot nyit meg előttem, hogy akkor biztosan fog tetszeni másoknak is. Sajnos azóta is csak egy barátnőm van feliratkozva, de engem ez se zavar! Lehet, hogy nincsenek feliratkozva 100-an, de én boldog vagyok, hogy írhatok, és akinek tetszik, annak tetszik, és akinek meg nem, annak nem. Nem én döntöm el, hogy hányan olvassák a blogomat, aki akarja az olvashatja. Én azért hoztam létre ezt a blogot, hogy vele együtt felnőjek, és segíthessek mások problémáin. Nekem is vannak problémáim, de én azért vagyok, hogy itt megoszthassam a tapasztalataimat és a gondolataimat. Tudom, hogy egy 11 évesnek nem ezzel kéne foglalkoznia, de én szeretnék minél több emberen segíteni!



Vannak nagyon jó blogok, amiket szeretek, és inspirálnak, de vannak olyanok, amik hangulatomon javítanak. Ezen blogok alapjára tettem az én blogomat, ez a kettő szüleménye. Találhatók itt DIY ötletek, és lelkizős posztok. Sok fogok írni hajas/ruhás/sminkes posztokat (vagyis ez az elképzelés)! Azokról a témákról fogok írni, amik érdekelnek, hogy jól érezhessem magam közbe. Lesznek sulis posztok is (megsúgom: egyre több), mert ez is érdekel engem. Segíteni akarok abban, hogy mások is kipróbálják és tapasztalják meg, hogy beválnak-e a tippjeim. 
Másrészt érkezett egy olyan ötlet, hogy lehetne zeneajánló különböző hangulatokra. Nos, ezt úgy terveztem el, hogy létrehoznék egy új Youtube csatornát, és oda Playlist-ket hoznék létre, és mix-ket töltenék fel. Ha, esetleg megtetszett az ötlet, akkor nyugodtan írhatjátok kommentbe, hogy tetszett-e.



Igazából jó volt ez a 2015-ös év. Minden jó volt. Felfedeztem, hogy a blogba vagyok csak igazán önmagam. Kár, hogy nagyon keveset posztolok. De remélem, hogy ez jövőre meg fog változni (fent is van az újévi fogadalmak listán). 



De térjünk is rá, hogy milyen volt az évem:
Nem volt nagyon rossz. Kivéve, hogy  a legelején nem ment annyira a barátkozás. Az a baj, hogy a legtöbbet nem nagyon bírom a hülyeségük miatt, de akkor is a "barátaim". De van egy csúcs szuper barátnőm, aki egyben a sógornőm is. Ő a legjobb barátnőm, csak az a kár, hogy idén ballag el, és én magamra maradok. 2 évet még ki kell bírnom, és mehetek új barátok gyűjtésére. Itt is vannak nagyon jó barátaim, de néha már belőlük is sok.A nyár már fantasztikusan telt, mert szinte mindennap kimentem korizni az egyik barátnőmmel. 
A nyaraló helyünk nem más mint Horvátország volt. Nyáron ki is írtam, hogy ott vagyunk, ezért nem lesz sok poszt. Utána szokásosan folytatódott a korizás. Nyár végén még elmentünk Debrecenbe szemüveget csináltatni, és utána meg bementünk a Fórum-ba is. 
Szeptemberben újra elkezdődött a suli, ami meglepett benne, hogy kicsit jobban fogadtak. Igazából, csak annyi, hogy tanulni kellett, sokat! Ezért is nem volt annyi poszt. Igazából ennyi.

Igen, szerintem mindent elmondtam a 2015-ös évemről,
Szóval, ennyi lett volna ez a VKP-s posztom, remélem tetszett és Boldog Új Évet!

Fanni

2015. december 29., kedd

Streetstyle - Szilveszteri Outfit-ek!

Sziasztok!
Igen, itt az év vége és a szilveszter. Én személy szerint szeretem ezt a téli időszakot.
Hogy mit szeretek benne?
A havat (jó, ez esetben megvagyok nélküle is, de most nem volt meg az a télies érzésem, e-miatt  nem is jöttem nagyon karácsonyi hangulatba, ami egy gyereknél vicces, mert mi könnyen lázba tudunk jönni az ünnepektől), a díszeket és a fényeket, a süteményeket és, hogy az egész család együtt van ilyenkor (igen, ez még csak a karácsonyról szólt, de várhatólag még ma le is írom a szilvesztert.).

A szilveszterben pedig azt szeretem, hogy általában bulit tartunk, és tesómmal együtt rendezhetjük meg. Ilyenkor jöhetnek barátok és rokonok. Bár, általában csak rokonok jönnek, de most idén jönni fog egy barát is.

Na,akkor jöjjenek az összeállítások:
 Ez egyszerűen csodálatos! Fekete és ezüst, szilveszterre tökéletes!


Ezt is szívesen hordanám, bármilyen buliba!

Ebben az összeállításban 4 piros szett is van.
Nem igazán vonzanak a piros dolgok, de ezek tényleg jól néznek ki!


Ebbe őszintén elsőre beleszerettem!
Az a ruha.. És az a poncsó! Ez első látásra szerelem, de komolyan!


Nos, az utolsóhoz nincs szó! Egyszerűen olyan édes!
Ezt a rózsaszín lányoknak ajánlom!

Sajnálom, hogy ilyen összevissza lett ez a poszt, de nem nagyon volt erőm írni, de holnap lesz egy hosszabb poszt!

Fanni

2015. december 12., szombat

Streetstyle - Téli ruhák

Sziasztok!
Pár napja volt utoljára poszt, de már ideje volt még egynek. Sajnálom, hogy nincs néha poszt, de nagyon sokat kell általában ilyenkor tanulnom. De már csak egy hét van a suliból a téli szünetig, és mindenki nagyon izgatott (én is, de én főképp a karácsony miatt).
Hoztam pár ruha összeállítást, amit netről szedtem, és ráírtam a blog nevét.
Nem sajátok, mint mondtam netről szedtem le egyben.!
Szép, és kényelmes ruhadarabok. Jól illenek suliba, és egyaránt alkalmakra is. Nekem nagyon megtetszett ez a barnás/fehéres/bézses színösszeállítások, és biztos, hogy kifogom próbálni őket!













Fanni

2015. december 6., vasárnap

Hogyan tanuljunk félév előtt?

Sziasztok!
Ugye itt van nyakunkon a tél és nem sokára a félév is. Általában ilyenkor kell belehúzni, de vannak, akik csak év végén tartják fontosnak a hajtást, pedig ilyenkor is fontos ez!

Tényleg csak azt veszem észre a többieknél, hogy "Áhh, ez most csak a félév, ez úgysem számít!", pedig igenis számít! A nyolcadikosoknál pedig kifejezetten van néhány iskola, ahol csak az első félévet nézik!

Ilyenkor van olyan, hogy egy nap kettőnél több témazárót írunk, és jóval többet felelünk.

A tippem pedig az, hogy rögtön aznap, mikor volt az a bizonyos tantárgy, akkor tanuljátok meg, hiszen ekkor sokkal könnyebb, mert még benned van az óra (jó, nem szó szerint, de remélem mindenki érti ezt), ha pedig több idő kell rá, akkor nyugodtan pihenj egy kicsit!, senkinek sem lesz gonja belőle, és ha eléggé kipihented magad, akkor állj neki újra!
És, ha több dolgot is kell, akkor egyszerűbb, ha jegyzeteket készítetek, és azt olvasgatjátok!
Nekem még az is bevált, hogy van az adott tantárgy (például a töri), hogy kicsike, nem ragadós, cetli egyik oldalára ráírjátok az eseményt és a másik oldalra pedig a dátumot, és belerakhatjátok a tolltartótokba és olvasgathatjátok.
Nekem ezek abszolút beváltak, és nagyon ajánlom, hogy próbáljátok ki! Meglátjátok majd, hogy mennyit segít!

Igen, tudom, hogy ez a poszt nagyon rövidke lett, de ebbe a hónapban nagyon sok mindent találtam ki!


Fanni