2017. április 9., vasárnap

A naplóírásról | Fanni


Sziasztok!
Mindig is felkapott téma volt a naplóvezetés, ami valljuk be, soha nem fog kimenni a divatból, mert mindig is voltak, és lesznek olyanok, akik egy füzetbe, vagy esetleg a mostanság felkapott Digitális Naplóba írják le az életük fontosabb/kevésbé fontosabb történésit, hogy emlékezhessenek rá mindig (meg persze akkor is, ha már nincs más könyv a polcon, amit szívesen olvasnánk). Persze vannak dolgok, amiket leírunk, például egy cikis esemény, vagy az akkori plátói szerelmünkkel szövögetett tervek, amiket én sem olvasnék el szívesen.


Rengeteg fajta napló létezik: a határidőnapló, ami nekem személyes kedvencem és addig nem felejtek el semmit, amíg használom (akkor van gond, hogyha elfelejtek beleolvasni); a bullet journal, ami hasonlít a határidőnaplóhoz, de nagyon minimalista. Egyszerre napló, naptár, lista és jegyzetfüzet; a sima napló, amit az elején is említettem; és még sorolhatnám. 


Én nagyon sokáig vezettem egy naplót, amibe mindent leírtam, amit fontosnak találtam. Akkor körülbelül 7-8 éves lehettem, és nem nagyon tudtam mi a fontosabb, ezért azt is leírtam, hogy éppen mit vettünk aznap a boltban. Valamelyik nap pakolászás közben rátaláltam, és beleolvastam. Néha úgy kaptam a fejemhez, hogy "Úristen, ezt én írtam?!", máskor pedig felnevettem, egy-egy dolgon, amit viccesnek tartottam.Voltak olyan pillanatok, mikor nem is emlékeztem arra az élményre, ami éppen le volt írva. Tisztára úgy éreztem magam, mintha egy időutazáson lennék a múltba. 
Mostanában csak határidőnaplót vezetek, mert nekem tényleg ez vált be a legjobban. Ennek köszönhetően nagyon kevés dolgot felejtek el (mondjuk ahhoz is kéne valami emlékeztető, hogy nézzem meg, mert néha bizony elfelejtem kinyitni).


Képek forrása: Tumblr