Már elég régóta megvan ez a könyv, ami csak porosodik a polcomon, s várja, hogy kiolvassák. Jó, nem biztos, lehet hogy csak én buggyantam meg ebben a nagy tanulásban, és már azt képzelem, hogy a könyvek élnek, és egyre csak azt sugallják, hogy "Gyere és olvass el!", már zsong a fejem tőle, nem tudok a tananyagra koncentrálni, végül feladom, s elhatározom, hogy tartok egy rövid szünetet, ami végül pár óra, de nem bánom megérte.
„Hogy lehetek szerelmes, amikor gyászolok?”
Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ...
Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?
Borító:
Én imádtam! Komolyan. Jó, a legtöbb könyvre, amit elolvastam ezt mondom, de ez tényleg szuper volt!
10/10
Aki már elolvasta, az nyugodtan leírhatja, hogy mi a véleménye róla!
Fanni
